Események

Helyszín: Ökopark Bükkösd, Hársfa utca vége
Falusi Vendégfogadók IX. Országos Sütő - Főző Fesztiválja
A Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség szervezésében immár kilencedik alkalommal találkoztak a kísérletező kedvű falusi vendéglátók csapatai, hogy újabb, ízletesebb, kreativitást igénylő ételeiket elkészítsék, és azokat az érdeklődő vendégeknek bemutassák.
Az országos fesztiválnak 2014-ben Bükkösd település adott otthont.A hazai és évek óta visszatérő külföldi csapatoknak igazi kihívás ez a verseny, hiszen közvetlenül a sütés-főzés elkezdése előtt kapják csak meg a számukra ismeretlen összeállítású 10 kilogrammos nyersanyagcsomagot, - amelyben húsfélék, zöldségek, gyümölcsök találhatók -, és amelynek valamennyi összetevőjét felhasználva kell elkészíteniük a zsűrizésre-kóstoltatásra szánt ételeket.
„Fakanálforgató” tudományuk bemutatásakor saját tapasztalataik, nagy gyakorlatuk, egyéni ízlésük, a fűszerek szakszerű használata, a főzés öröme és élvezete kísérte Bükkösdön a versenyző csapatok alkotómunkáját.

A Dél-Dunántúli Falusi Turizmus Klaszter kialakítása (DDOP-2.1.3/A-10-2010-0009 projekt) az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Kedvezményezett: Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség (7625 Pécs, Vince u. 9/2)

Az Egyesület működési költségeinek támogatói

a NEA-TF-15-M-0295, NEA-NO-16-M-0320 illetve a NEA-NO-16-SZ-0368 azonosító számú pályázatokban: