A 17. század végétől a 19. század elejéig sorra létesültek a Dél-Dunántúlon az erdei üveghuták, tájnyelvünkön: „üvegbányák”. A Kelet-Mecsekben elsőként a Réka-völgyi üvegfúvó műhely, majd az óbányai, az újbányai, végül a pusztabányai. Az üveg legfontosabb összetevőjét, a homokot vagy kvarc- kavicsot (békasót) ugyan messziről kellet ide szállítani, de a huta körüli erdőben vágott, jól kiszárított bükkfával fűtötték a kemencéket, bükkfa hamuból készítették a magas kálium-tartalmú hamuzsírt (szalajkát).