A középkor legnépszerűbb szentjének, vízimolnárok,
révészek, hídépítők, halászok, gabonakereskedők, eladólányok, diákok, ügyvédek, rabok, patikusok, zarándokok, polgárok és polgárvárosok  patrónusának napja
 Népi megfigyelések, hiedelmek, legendák: 
A IV. században élt szent püspök már a VI. században nagy népszerűségnek örvendett. Legendája szerint egy elszegényedett nemes ember három lányának, hogy tisztességesen férjhez mehessenek, aranyrögöket dobott be a házuk ablakán.
Legendájával függ össze Szent Miklós napján a gyermekek jutalmazásának és büntetésének hagyománya, a Miklós járás, mikulásjárás sokszínű szokásvilága.
Egykor ünnepének előestéjén Miklós püspök megszemélyesítője és kísérete betért olyan házakba, ahol iskolás gyermekek voltak; kérdezgette, vizsgáztatta, imádkoztatta a gyermekeket, tudásuk és magaviseletük szerint   a jókat megjutalmazta, a rosszakat  virgáccsal megfenyítette, megkorbácsolta.
A Dunántúl egyes helyein régen Mikuláskor legények, fiatal nős férfiak bekormozott arccal, kifordított bundában, kezükben láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a nagyobb lányokat. A „láncos Mikulás” álarcban, kezében láncot zörgetve leginkább oda tért be, ahol tollat fosztottak, vagy ahol sok gyermek volt. A kíséretében lévő, ördögnek öltözött legények a gyóntatáson és az ijesztgetésen túl az udvarra is kivitték, fához vagy kútágashoz kötözték a gyerekeket, lányokat. 
Korbácsolás közben ezt mondogatták:
    Legyen gazda jó a gulyás,
    Megjött már a jó Mikulás,
    Mert ha nem ad jót elémbe,
    Ha nem sürög a háza népe:
    Isten úgyse megbunkózom,
Vesszőmmel megkorbácsolom. 

„Szent Miklós pénze” volt régen a foglaló neve, az alkut szentesítő áldomást pedig „Szent Miklós poharának” nevezték.