A vadászok, erdészek, lövészcéhek 
védőszentje.                               Szokások, hagyományok, köszöntők:                                                                                                                                                                                                                            Vadászavatás 
„Tudomásunk szerint ősi nagyar szokás, eredete a régmúltra nyúlik vissza. Eleink vadászó-halászó életmódot folytattak, és midőn a gyerekek ifjúvá serdültek, elkísérhették a felnőtteket zsákmányszerző útjaikra, ahol előbbb vagy utóbb bekövetkezett az a pillanat, amikor az ifjú vadász önállóan elejtette élete első vadját. Ekkor került sor vadásszá avatására, amely tulajdonképpen a felnőtté avatást, a felnőtté válást is jelnetette-jelképezte. Korábban az avatandő vadászt letérdeltették a lőtt vadja mellé és tőrrel (szarvasgyilokkal) a jobb vállát érintve avatta fel egy idősb vadász, közben intelmeket intézve hozzá. A későbbiekben – így az utóbbi évszázadokban – az avatás egy másik formája tejedt el. E szerint minden első vadát elejtő – rendszerint ifjú- vadászt az adott vadfajra (fácán, nyúl, őz, szarvas, vaddisznó) felavatnak úgy, hogy az avatandőt az általa elejtett vadra hasaltatják (előtte fegyverét – amellyel lőtte – ürítve, megtörve ráhelyezik a vadra). Az avató vadász pedig (csak olyan avathat, aki már ejtett aból a vadfajból) az avatópálcával (kb. egy méter hosszú, ujjnyi vastag, frissen vágott bot) háromszor ráüt az avatandó „szebbik” felére (ülepére), közben mondva az avatás szövegét: az első pálcaütéskor az elejtett vadfaj neve szerinti „… vadásszá fogadlak a vadászat védőszentje Szent Hubertusz és a vadászat istennője, Diána nevében”. A második pálcaütéskor „…vadásszá fogadlak … (a magyar vadászok vagy a vadászkamara, vagy a vadász szövetség, vagy … vadásztársaság) nevében”. Harmadik pálcaütéskor pedig „…vadásszá fogadlak, felavatlak a magam nevében”.
Szokás, hogy közben az avatóintelmeket intéz az avatandő vadászhoz (például: „a vadat ne csak lőjed, hanem kíméljed, óvjad” – „védd a természetet, a vadállományt”, - „légy igaz vadász”, - tartsd be az írott és iratlan szabályokat”, - „ápold a vadászhagyományokat”).
Ezután az avatópálcát „megfaragják” a vastagabb végén, és beleírják az elejtés helyét, dátumát, az elsőként elejtett vadfajt, majd örök emlékül – gratuláció kíséretében – megkapja az újonnan felavatott vadász.
A vadászavatás egyszerre meghitt, bensőséges szertartás, és ugyanakkor vidám ünnep egyaránt, amit rendszerint a vadászzsákmányból elkészült lakoma (ebéd, vacsora) követ, melynek során a gratulációkat a táj boraitól teli poharakkal történő koccintások kísérik, helyt adva a gasztronómiai, kulináris élvezeteknek, amelyre nem kerülhetett volna sor az eredményes vadászat nélkül.
dr. Bodnár József, Pécs - Cirfandli, Szárma, Emmausz – Bor, gasztronómia, hagyományok Baranyában (Pécs, 2003) - 112. oldal