Hírek

Új minősítési rendszer és védjegy az ökoturisztikai szolgáltatóknak
2014 December 28.

Új minősítési rendszer és védjegy az ökoturisztikai szolgáltatóknak

Közel egy éve munkálkodik a Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter egy regionális ökoturisztikai minősítő rendszer létrehozásán és bevezetésén. A rendszer kidolgozása része a Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter fejlesztése (DDOP-2.1.3/A-12-2012-0001) pályázati támogatással megvalósuló programnak. A minősítési rendszer bevezetése közvetlenül is előnyt jelent majd a régióban működő minősített ökoturisztikai szolgáltatóknak.

Világszerte több mint száz öko-védjegy működik, de csak Európában is ötvennél többet ismerünk. Ezek eddig még nem honosodtak meg nálunk, pedig a külföldi példák, és a hazai kezdeményezések is igazolták, fontos a minősítő rendszerek és a hozzájuk kötődő védjegyek, logók használata az ökoturizmus marketingjében, hiszen az elkötelezett ökoturisták ezek alapján választanak a lehetséges célpontok, termékek, szolgáltatók és programok között. Ennek ismeretében kezdeményezte a Dél-Dunántúlon az egységes ökoturisztikai minősítési rendszer kialakítását az ökoturisztikai klaszter. A minősítési rendszerhez  az ökoturizmust közvetlenül és közvetetten kiszolgáló vállalkozók, intézmények és civil szervezetek egységesen csatlakozhatnak.

A minősítés használatára pályázók szállás, ellátás és szolgáltatás kategóriákban jelenthetik be igényüket a Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszternél, amely többféle szakterületről kért fel specialistákat a minősítési rendszer kialakításában való közreműködésre. A minősítők felkeresik a szolgáltatókat,  felmérik, hogy a minősítési rendszerben megadott feltételeknek mennyiben  felelnek meg – az úgynevezett alapfeltételek, a szükséges, valamint az ajánlott kritériumok -  és ez alapján döntenek a pályázó besorolásáról. A minősítés elnyeréséhez a pályázónak teljesítenie kell a választott kategória minősítési rendszerében minimum az összes alapfeltételt.

A minősítő rendszerről a szakmai tanulmány, valamint a minősítési kritériumok kidolgozása szakértők közreműködésével már elkészült. A régió turisztikai szolgáltatói Orfűn, Pakson és Patcán rendezett fórumokon ismerhették meg az új rendszert. A  három megyében workshopokon, képzéseken és tanácsadáson vehettek  részt a jelentkezők, mely felkészítés eredményeképpen a minősítésen már sikeresen túl van 26 szolgáltatás és rendezvény.


A minősítési rendszer differenciál a szolgáltatók között. Az alapfeltételek teljesülése is igen komoly követelmény, de ezért még csak az egy hunyoros védjegy használatára szerezhet a kérelmező jogosultságot. A kettő vagy három hunyoros minősítésért már  kiemelten átgondoltan és következetesen kell „ökonak” lennie az érintett szolgáltatásnak, vagy rendezvénynek. Várhatóan 2015 tavaszán folytatódnak a minősítések Baranya, Tolna és Somogy megye ökoturisztikai szolgáltatóinál, és ezzel is sikerül elősegíteni azt, hogy a Dél-Dunántúl Magyarország egyik meghatározó ökoturisztikai célterületévé váljon.

A minősítési rendszerről további információ, és a minősítést elnyert szolgáltatók listája a www.gyeregyalog.hu honlapon érhető el.

A Dél-Dunántúli Falusi Turizmus Klaszter kialakítása (DDOP-2.1.3/A-10-2010-0009 projekt) az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Kedvezményezett: Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség (7625 Pécs, Vince u. 9/2)

Az Egyesület működési költségeinek támogatói

a NEA-TF-15-M-0295, NEA-NO-16-M-0320 illetve a NEA-NO-16-SZ-0368 azonosító számú pályázatokban: