Hírek

"ISTEN HOZTA A TANYÁN" program május 25-26-án!
2013 May 14.

Vidékjáró rendezvénysorozat „Isten Hozta a Tanyán!„ - Nyitott Porta Napok, 2013. Május 25-26.

Felhívás

FALUSI SZÁLLÁSHELYEK, AGROTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÓK, TANYAGAZDASÁGOK, ÖKOGAZDASÁGOK, BIOGAZDASÁGOK, ERDEI ISKOLÁK részére


A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) kezdeményezésére, több turisztikai és vidékfejlesztési szakmai szervezet koordinálásával, a belföldi turisztikai szolgáltatókra és szolgáltatásaikra épülő országos marketing együttműködés jött létre VIDÉKJÁRÓ néven.
Az együttműködés eredményeképpen egy éves rendezvénysorozatot indítanak útjára, amelynek célja tematikus események szervezésén keresztül a Vidéki Magyarország komplex kínálatának együttes bemutatása, több szervezet szolgáltatói körének közreműködésével.

Az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, mint a Tanyapedagógiai Program koordinátora (www.tanyapedagogia.hu) a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetséggel közösen 2013. május 25-26. között rendezi meg az Isten Hozta a Tanyán tematikus napot, melyre fogadóhelyek jelentkezését várjuk.

A tematikus nap célja:
Ez a hétvége a vidéki-falusi, tanyasi életről szól, mellyel szeretnénk elérni, hogy hazánkban minden gyerek ismerje meg a hagyományos, falvainkban még fellelhető gazdálkodási módokat. Szerezzen saját tapasztalatokat az élelmiszer előállításban, kerüljön közelebb a vidéki emberhez, a vidéki megélhetéshez és tisztelje azokat. Az iskoláskorú gyerekek számára szeretnénk átélhetővé tenni a gazdálkodást, növénytermesztést, állattartást és termékfeldolgozást. A gyerekek tapasztalják meg, hogyan lesz a vetőmagból élelmiszer, legyen számukra becsülete a földnek, a vidéki embernek és a kétkezi munkának. Tanulják meg, hogyan kell fogni a szerszámot, hogyan kell bánni az állatokkal és a földdel.
Erre a hétvégre olyan nyitott porták, gazdaságok, falusi programgazdák, növénytermesztéssel vagy állattartással foglalkozó falusi szállásadók jelentkezését várjuk, akik a fenti célokhoz kapcsolódó adottságokkal, programszolgáltatással, egyedi ajánlattal rendelkeznek, mint a Vidékjáró program lehetséges fogadó helyei (ismerkedés az állattartással, lovaglás, kocsikázás, tanyatúra, séta a gazda udvarán, kemencés program pl. kenyérsütés, bekapcsolódás a tavaszi földmunkába, bekapcsolódás állattartási munkálatokba, termékfeldolgozás pl. sajtkészítés, idénygyümölcs begyűjtése pl. eper.

A tematikus napra jelentkező gazda ideális esetben nem nagyüzemi módon gazdálkodik, tart állatot, készít hagyományos ételeket és be tudja mutatni a háztáji gazdálkodás hagyományos munkáit, eszközeit.

A Vidékjáró rendezvénysorozat, az Isten Hozta a Tanyán nap rólunk, a vidéken élő és a vidékfejlesztésért dolgozó turisztikai és agroturisztikai szolgáltatókról szól. Ezen a héten a vidék és annak szereplői kerülnek előtérbe a médián keresztül. A fogadóhely lehet falusi szálláshely, ökogazdaság, biogazadaság, tanyagazdaság, agroturisztikai szolgáltató. A tematikus nap elsődleges célcsoportjai a gyermekes, városban élő családok, pedagógusok, gyermekcsoportok.
Amennyiben egyetért az Isten Hozta a Tanyán napok célkitűzéseivel, örömmel vesszük csatlakozását, cserébe nyilvánosságot biztosítunk az Ön fogadóhelye számára is.

Az Isten Hozta a Tanyán Napok számára a www.videkjaro.hu címen egy új aloldal működik. A Videkjaró honlap mellett az akcióról különböző on-line és más média eszközöket, pr cikkeket, sajtónyilatkozatokat tesznek közzé a szervezők a legkülönbözőbb médiumokban.


A jelentkezőknek a videkjaro@gmail.com címre kell visszaküldeniük a kitöltött regisztrációs lapot. A lap mellé kérjük, csatoljanak egy jó minőségű digitális fotót, amely a legjobban tükrözi a szolgáltatás jellegét. A honlapra felkerült szolgáltatók a tematikus napot követően is elérhetőek lesznek az oldalon.

A csatlakozó gazdasággal szembeni egyéb követelmények:
• valamelyik szakmai szervezetben tagsági viszonnyal rendelkezzen: E-misszió Egyesület, FATOSZ, Szövetség az ÉLŐ Tiszáért Egyesület, Magyar Biokultúra Egyesület, Falusi Vendégasztal Szolgáltatók Egyesülete.
• Falusi szálláshelyek esetében követelmény az érvényes napraforgós minősítés (5 évnél nem régebbi) vagy Nemzeti Tanúsító Védjegy megléte

Szeretnénk, ha a vidéki szolgáltatók minél nagyobb számban csatlakoznának az akcióhoz, legyenek akár ökogazdaság, biogazdaság, tanyagazdaság, falusi szálláshely, vagy egyéb termelő.

Ismertessük meg minél szélesebb körrel a vidéki Magyarország komplex kínálatát, az Isten Hozta a Tanyán hétvégén pedig adjunk ízelítőt a gyerekeknek a vidéki életből!

Dr. Csizmadia László Szalay-Zala Andrea Makra Márta
Elnök Titkára koordinátor, tanyapedagógiai program
FATOSZ FATOSZ E-misszió Egyesület

A Dél-Dunántúli Falusi Turizmus Klaszter kialakítása (DDOP-2.1.3/A-10-2010-0009 projekt) az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Kedvezményezett: Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség (7625 Pécs, Vince u. 9/2)

Az Egyesület működési költségeinek támogatói

a NEA-TF-15-M-0295, NEA-NO-16-M-0320 illetve a NEA-NO-16-SZ-0368 azonosító számú pályázatokban: