Események

Halottak napja, a halottakra való emlékezés ünnepe

Népi megfigyelések, hiedelmek, legendák:
A néphit szerint Mindenszentek és a Halottak napja közötti éjszakán a templomban a halottak miséznek. Sok helyen úgy vélték, a halottak ilyenkor hazalátogatnak, ezért számukra is megterítettek, az asztalra kenyeret, sót, fokhagymát, vizet tettek.
Szokások, hagyományok, köszöntők:
Napjainkban  is szokás a halottakra emlékezés; a sírok rendbe tétele, feldíszítése virágokkal, gyertyák, mécsesek gyújtása.

 Koltainé Gebhardt Irén (1932-ben nevezték ki Bostán kántortanítónak) emlékiratában az akkori iskoláról, a tanítói sorsról és a kis falu temetési szokásáról is írt: 
„Az volt a szokás, hogy temetéskor a zászlóra és a keresztre egy-egy törülközőt tűztek. Egyik a plébánosé, a másik a kántoré lett. Ezeket az öregek már életükben elkészítették.  Ha meghalt valaki, a siratóasszonyok a halottasházban virrasztottak és imádkoztak a ravatal körül. A rokonok és jóbarátok a távoli falvakból is eljöttek.
Ilyenkor búcsúztatót mondott valaki, amiben külön-külön meg kellett emlékezni mindnyájukról. Amikor a halottas menet a koporsót kísérve kivonult az udvarból, ha férfi volt a halott, akkor kakast, ha asszony, akkor tyúkot fejeztek le baltával a „favágítón” és a menet után dobták. (Régi pogány szokás maradványa)” 
Megjelent: Györki Judit: Bosta község története (Bosta 2000) című kiadványban 

A Dél-Dunántúli Falusi Turizmus Klaszter kialakítása (DDOP-2.1.3/A-10-2010-0009 projekt) az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Kedvezményezett: Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség (7625 Pécs, Vince u. 9/2)

Az Egyesület működési költségeinek támogatói

a NEA-TF-15-M-0295, NEA-NO-16-M-0320 illetve a NEA-NO-16-SZ-0368 azonosító számú pályázatokban: