Hírek

Falusi Vendégfogadók VIII. Sütő-Főző Fesztiválja
2013 September 30.

Időpontja: 2013. október 5. (szombat)
Helyszíne: Hosszúhetény (Sportpálya melletti tér)

A sikertörténet folytatódik, szervezetünk az IPA HUHR/1101/1.2.2/2011 azonosítószámú, „GoGreenc határon átnyúló turisztikai együttműködésének támogatásával rendezi meg a „ Falusi Vendégfogadók VIII. Sütő-Főző Fesztiválját”. Helyszínünk újra Hosszúhetény, ahol október első szombatjára (2013. október 5.) várjuk vendégfogadóink csapatait a határon innen és túlról. Ebben az évben a falusi vendégfogadók népes gasztronómiai tábora tovább erősödik a „Baranya Zöldút” fejlesztésében együttműködő horvát partnereinkkel!

A résztvevő csapatok már hét alkalommal bizonyították, hogy a falusi vendégfogadók kedves és barátságos emberek, igazi virtuózok a fakanál forgatásában! A széles médiaérdeklődés által is kísért rendezvényen a falusi vendégfogadók mellett kézművesek, borosgazdák, biotermelők és a turizmus képző és szervező intézményeinek a képviselői is felvették felhívásunkra a fakanalat!Most újra lehetőséget kívánunk teremteni versengő kedvű gazdasszonyainknak és gazdáinknak, hogy megyénként csapatokat alkotva összemérjék tudásukat és alkotó fantáziájukat. Tegyék ezt közös örömünkre, vendégeink és az érdeklődők figyelmét felkeltve a falusi vendégfogadóknál hozzáférhető gasztronómiai csodák iránt! A már megszokott szabályaink szerint minden csapat szabadtűzi sütő alkalmatosságán készítheti el gondosan előkészített specialitásait.

A mindig kellemes hosszúhetényi helyszín a Zengő és a Hármas-hegy ölelésében idén új programokkal is csalogat. A megszokott hagyományőrző kulturális programokba bekapcsolódik a hetényi szüreti fesztivál kavalkádja is.

A VIII. Falusi Vendégfogadók Sütő-Főző Fesztiválja rendezvény fővédnöke

Ljiljana Pancirov Főkonzul Asszony, a Horvát Köztársaság Pécsi Főkonzulátusáról.

A Fesztivál tervezett versenyprogramja:
9.00 – 10.00 előkészületek, alapanyagok kiosztása
10.00 – 14.00 sütés-főzés
14.00 – 15.30 zsűrizés
14.30 - 17.00 kóstoltatás
17.00 – 18.00 eredményhirdetés

Egyéb programok:
kulturális programok a színpadon (hagyományőrző táncegyüttesek, kórusok, gyermekműsorok)
Hosszúhetényi szüreti felvonulás és népi játék
kézműves bemutatók és vásár;
 helyi termékek vására, borkóstolók;
 gyermekfoglalkozások.
18 órától 24-óráig utcabál. Az utcabál ideje alatt büfé működik.


A Dél-Dunántúli Falusi Turizmus Klaszter kialakítása (DDOP-2.1.3/A-10-2010-0009 projekt) az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Kedvezményezett: Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség (7625 Pécs, Vince u. 9/2)

Az Egyesület működési költségeinek támogatói

a NEA-TF-15-M-0295, NEA-NO-16-M-0320 illetve a NEA-NO-16-SZ-0368 azonosító számú pályázatokban: